Bárcsak tudhatnád, hogy milyen érzés hajnali 3-kor benntragadt gyerekeket keresni egy égő házban, miközben lángok cikáznak a fejed felett és égetik a tenyeredet és a térdeidet, miközben mászol a rogyadozó padlón, és alattad ég a konyha.

Bárcsak átéreznéd annak a feleségnek a fájdalmát, akinek a 40 éves férjének hajnal egykor próbálom megkeresni a pulzusát, de nincs neki. Elkezdem az újraélesztést azért, remélvén, hogy sikerül visszahozni, miközben már legbelül tudom hogy túl késő. De mégis szeretném, hogy a felesége azt látná, hogy mindent megtettem azért, hogy megmentsem az életét. Bárcsak ismernéd az égő szigetelés jellegzetes szagát, és a füsttől keserű nyál ízét a szádban, a kifordult csizmádban érződő átható forróságot, a lángok ropogását, és azt a hátborzongató érzést, mikor semmit nem látsz a sűrű füstben. Érzéseket, amelyeket én már rég ismerek.

Bárcsak olvashatnál a gondolataimban, mikor hallom a riasztást és átfutnak az agyamon a kérdések: vaklárma vagy igazi tűz? Vannak-e bent áldozatok? Milyen az épület szerkezete? Milyen veszélyek várnak rám?

Bárcsak érezhetnéd azt a szorongást amelyet érzek a fecskendőben ülve, társaimmal összepréselődve, miközben a gépkocsivezető lába keményen nyomja a gázpedált, miközben újra és újra nyomom a légkürtöt mikor nem adják meg az elsőbbséget a kereszteződésekben. Mégis, mikor szükséged van ránk és megérkezünk, az első reakciód az lesz: -Azt hittem, már sosem érkeztek meg! Bárcsak ismerhetnéd a gondolataimat amelyek átfutnak az agyamon, miközben egy tinilányt mentek ki egy autoroncsból: -Mi lenne, ha ez az én lányom, testvérem, barátnőm vagy családtagom volna? És hogyan reagálnak majd a szülei arra, mikor egy rendőr ott áll az ajtóban a sapkájával a kezében?

Bárcsak tudnád milyen érzés a hátsó ajtón beosonni otthon, és úgy üdvözölni a szüleidet és a családodat, hogy nem mered elmondani, hogy majdnem soha többé nem érkeztél haza.

Bárcsak érezhetnéd milyen amikor az emberek szavakkal, vagy akár fizikailag is neked esnek, vagy leszólják amit csinálok, vagy amikor kijelentik: - Ez velem soha nem fog megtörténni! Bárcsak átérezhetnéd a fizikális és mentális nyomást, a félbeszakított vagy elmaradt étkezéseket, az ébren töltött órákat, és az elmulasztott társadalmi eseményeket, plusz még azt a rengeteg tragédiát amelyet látok nap mint nap.

Bárcsak tudnád micsoda érzés megmenteni valaki életét, vagy megóvni a tulajdonát, vagy ott lenni mikor szükség van rád és rendet teremteni a káoszban.

Bárcsak tudnád, milyen érzés átkarolni egy kisfiút aki azt kérdi: -Anya jól van? - miközben nem tudsz anélkül a szemébe nézni, hogy magad is ne sírnál és közben nem tudod mit is mondhatnál. Vagy visszatartani valakit, aki végignézi ahogy a barátját próbálják kimenteni a roncsból és újraéleszteni, majd a mentő elszáguld vele.

Egy érzés, amelyet én már régóta ismerek. Hacsak nem éltél te is ebben, akkor nem értheted meg soha teljesen azt, hogy ki vagyok, kik vagyunk, és hogy mit jelent számunkra a munkánk! Bárcsak érthetnéd!!!

Úgy kaptam, de betalált!